"Marcali Város Önkormányzatának Szociális és Egészségügyi Bizottsága támogatta pályázati célkitűzésünket, így fejlesztettük eszközállományunkat elektromos masszázsmatraccal és masszázspisztollyal. A masszázsmatrac különösen fekvőbeteg lakóink számára hasznos. Segítségével a folyamatosan nyomás alatt lévő testfelületek stimulálhatóak, az izomzat átmozgatható. "
Az október elején az egészségnapi előadás sorozat következő állomásának témája a demencia volt.
Korunk egyre gyakoribb betegsége, ezért fontosnak tartottuk, hogy beszéljünk róla.
Az előadás keretében szó volt a felismerésről, intő jelekről, és természetesen arról, hogy a mozgás, a zene, a folyamatos tanulás, a tevékeny élet megőrzése, elengedhetetlenül fontos és szükséges ez esetben is a testi és szellemi egészség megőrzéséhez, a szinten tartáshoz.
Idősek világnapja alkalmából rendezett ünnepségünkre a Mozgáskorlátozottak Somogy Vármegyei Egyesületének Marcali csoportját vártuk szeretettel. Az egyesület kultúrcsoportja 2 verssel és egy rövid, színvonalas bohózattal lepte meg klubtagjainkat, majd a sütemények fogyasztása mellett vidám társasozásba kezdtünk.
További képek
A Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ pályázatot hírdet szociális étkeztetés keretében napi egyszeri meleg étkezés, és az Idősek Otthonában lakók napi háromszori étkeztetésének biztosítására.
Részletes páályázati kiírás a linkre kattintva a mellékletben!
Pályázat beadásának határideje: 2023. február 20.
Pályázati felhívás
A Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ vezetője pályázatot ír ki szociális étkeztetés keretében napi egyszeri meleg étkezés, és az Idősek Otthonában lakók napi háromszori étkeztetésének biztosítására.
A teljes pályázati felhívás az alábbi hivatkozásra kattintva megtekinthető:
Intézményünknél két új álláslehetőség került kiírásra!
Részletek: IDE kattintva!
Látogatási rend az Idősek Otthonában
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy lakóink látogatását a Marcali SZESZK által működtetett Idősek Otthonában (Noszlopy utca 1.)
2021.11.02.-től
az alábbi szabályok betartása mellett biztosítjuk
- Az intézmény kapuit zárva tartjuk, kérem csengessen, ha megérkezett és várja meg, míg ajtót nyitunk!
A kapun és kerítésen átlépni tilos!
Csak egészséges személy látogathat az otthonban lakó ellátottat. - Az intézményt csak közeli hozzátartozók látogathatják, akik egydózisú oltóanyag esetén a védőoltást, kétdózisú oltóanyag esetén a védőoltás mindkét dózisát megkapták, ennek tényét az oltási kiskönyv bemutatásával igazolják.
- Egy ellátott egy időben maximum 2 fő közeli hozzátartozót fogadhat.
- Az intézmény területére történő belépéskor kézfertőtlenítőszer használata kötelező az erre a célra rendszeresített adagolóból.
- A látogatás ideje alatt szájat, orrot eltakaró maszk viselése kötelező, valamint meg kell tartani a szociális távolságot a látogató és az ellátott, illetve a látogató és látogató között.
- A látogató csak a saját bentlakó hozzátartozójával kerülhet 1,5 méteren belüli távolságra.
- A lakók számára csomag átvehető a higiénés feltételek betartása mellett. Ez lehet használati tárgy, ruhanemű vagy élelmiszer, mely nem tartalmaz romlandó árut (így lehet pl: lekvár, kompót, gyárilag csomagolt élelmiszer).
- Fekvőbeteg a saját szobájában látogatható, a higiénés szabályok betartása mellett. Egyszerre csak egy személy/családtag látogathatja az érintettet és a fekvőbeteg látogatása esetén is kötelező a szájat, orrot eltakaró maszk viselése.
Kérjük a családtagokat és látogatókat, valamint az ellátás iránt érdeklődőket, hogy lakóink érdekében vegyék figyelembe és tartsák be a szabályokat!
A személyes találkozás mellett lakóinkkal kapcsolat tartható a 85/415-609-es telefonszámon, valamint információ kérhető a 85/311-078-as számon Bereczk Bernadett szakmai vezetőtől.
Köszönjük megértő együttműködésüket!
Marcali, 2021.11.02.
Hartal Katalin
SZESZK igazgató
Kedves Hozzátartozók, Ismerősök!
2020.10.29.-től intézményünk lehetőséget biztosít a lakókkal
interneten keresztül történő kapcsolatfelvételre.
Ennek két módja lehetséges:
- intézmény SkyPe fiókján (Marcali Idősek Otthona Ellátottak)
- intézmény Facebook/Messenger fiókján (Marcali Idősek Otthona) keresztül.
Lakóinknak segítséget nyújtunk a videohívással történő kapcsolatfelvételben, ezért kérjük, egyeztessenek velünk előre időpontot az Idősek Otthona facebook oldalán, a messenger- üzenetküldőn keresztül.
A facebook fiókra érkező igényeket az alábbi időpontban figyeljük:
H-P-ig 9:00-11:30-ig, ill. 13:30-15:00-ig.
Bereczk Bernadett
szakmai vezető
Látogatási tilalom feloldása az Idősek Otthonában
letöltés:
Latogatasi_tilalom_feloldasa.pdf
A PDF dokumentumok olvasásához Adobe Reader szükséges, amelyet innen tölthet le.
Látogatási tilalom részleges feloldása az Idősek Otthonában
letöltés:
Reszleges_latogatasi_tilalom_modositas.pdf
A PDF dokumentumok olvasásához Adobe Reader szükséges, amelyet innen tölthet le.
Járványveszély tájékoztató a Család és Gyermekjóléti Szolgálat biztosításáról
letöltés:
A PDF dokumentumok olvasásához Adobe Reader szükséges, amelyet innen tölthet le.
Látogatási tilalom!
Tisztelt Érdeklődők!
Az Országos Tisztifőorvos által 2020.03.08.-án a bent lakásos intézményekre vonatkozóan elrendelt látogatási tilalom intézményünkben (Marcali Idősek Otthona, Noszlopy utca 1.) is életbe lépett.
Kérjük a hozzátartozókat, valamint az ellátás iránt érdeklődőket, hogy lakóink érdekében vegyék figyelembe, és tartsák be az elrendelt látogatási tilalmat!
A látogatási tilalom visszavonásig érvényes.
Kérdéseikkel keressék Bereczk Bernadett szakmai vezetőt: 85/311-078
Tisztelt Lakosság!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Védőnői Szolgálata
költözés miatt nem fogad ügyfeleket az alábbi napokon:
2020. január 16. (csütörtök)
január 17. (péntek)
január 20. (hétfő)
2020. január 20-tól a szolgálat új címe, telefonszáma:
Marcali, Széchenyi u. 17-21.
Tel: 85/310-151
Anyatejes Táplálás Világnapi Rendezvény
Védőnői Szolgálat
Marcali
2019.09.20.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásával, 1992 óta augusztus elseje az Anyatejes Táplálás Világnapja, és ez a hét a szoptatás hete. 1993 óta ez alkalomból minden évben megrendezte a Marcali Védőnői Szolgálat támogatói közreműködésével az Anyatejes Táplálás Világnapi Rendezvényt. Az elmúlt évhez hasonlóan idén „Együtt kerek a világ” címmel egy EFOP pályázat keretében a Marcali Önkormányzattal közös szervezésben került megrendezésre 2019. szeptember 20-án, helyszíne a Marcali Bernáth ház és környéke volt.
A rendezvény célja: méltóképpen megemlékezni az Anyatejes Táplálás Világnapjáról, információkat nyújtani a várandósok, édesanyák számára az anyatej jelentőségéről, fontosságáról, ezen túl személyes találkozás lehetőségét biztosítani azon szakemberekkel, valamint a városban működő intézményekkel, melyek a hasznos szabadidő eltöltés, gyermekgondozás- és nevelés, fejlesztés mindennapi kérdéseiben tudnak szakszerű megoldásokkal szolgálni.
Ez évben több, mint 100 fő részvételével egy nagyon hangulatos és vidám délutánon vehettek részt az édesanyák, gyermekeik, családtagok.
A megnyitót követően a Marcali Mesepark óvoda csemetéi köszöntötték rövid versekkel, énekekkel a megjelenteket. Ezt követően a Tekergő Bábszínház bábos babaelőadása kötötte le a kicsik érdeklődését. Az előadás alatt és után is interaktív formában, információs standok kialakításával vártuk a vendégeket. Ezeken a pontokon különböző szakterületek képviselői mutatkoztak be (Babóca Bölcsőde, Óvodai Központ, Védőnői Szolgálat - babamasszázs, korszerű szoptatást segítő eszközök bemutatása, Pedagógiai Szakszolgálat, Városi könyvtár, Schváb Tina terhestorna, Szita Gabriella kozmetikus – bőrtáplálási tanácsok kismamáknak, Egészségfejlesztési Iroda, Ősz Brigitta RTM oktató, kangatrainer.
Ajándékkal köszöntöttük azon édesanyákat, akik legalább 6 hónapig kizárólagosan anyatejjel táplálták csecsemőjüket. Idén 36 anyukát leptünk meg 1-1 cserepes virággal.
Mindezek mellett minden 3 év alatti megjelent gyermek homokozó készletet kapott.
Természetesen a kellemes és hasznos időtöltés során nem maradhatott el a vendéglátás sem, ásványvizet, almát, banánt, pogácsát kóstolhattak kicsik, nagyok.
A program időtartama alatt szeparált helyet biztosítottunk a pelenkázáshoz és szoptatáshoz.
Ezúton is köszönjük szépen a Marcali Város Önkormányzat dolgozóinak aktív, segítő együttműködését.
Marcali, 2019.09.24.
Tüskéné Szikora Edit
szakmai vezető
Védőnői Szolgálat
Marcali
Ingyenes Fogyatékosságügyi tanácsadás érintetteknek, családtagoknak, szakembereknek.
Fogyatékosságügyi tanácsadás.pdf
A PDF dokumentumok olvasásához Adobe Reader szükséges, amelyet innen tölthet le.
A Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Központja 2019.08.17-én 10-13 óra között a Városi Fürdő és Szabadidőközpont területén tartalmas programot szervezett gyermekek és szüleik számára. A szabadidő egészséges célú eltöltésének céljából csatlakoztunk Marcali Város Önkormányzata által az EFOP-3.9.2. projekt keretében a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontba szervezett Lurkó nap programjához. Szakmai egységünk munkatársai kitelepültek a helyszínre, ahol játékos ügyességi feladatokkal, egészséges harapnivalóval várták a kicsiket és a nagyokat. A gyermekek és szüleik szórólap formájában kaphattak információt a központ által nyújtott szolgáltatásokról, többek között az újonnan bevezetett óvodai és iskolai szociális segítő szolgáltatásról. Idényzöldségeket és gyümölcsöket kóstolhattak, a gyerekek hulahoppkarikával szervezett ügyességi feladatokban vehettek részt. A jó hangulat mellett a Lurkó napi programon való részvételünk fő mondanivalója az volt, hogy a központunk által nyújtott, széles körű szolgáltatásokat Marcali város lakosságával jobban megismertessük és népszerűsítsük.
A program megszervezéséhez a Humán, Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Bizottság támogatását ezúton is köszönjük!
Somogy megyében is megkezdte működését a fogyatékosságügyi információs és koordinációs pont, ahol képzett tanácsadók segítik naprakész információval a fogyatékos, sérült, megváltozott munkaképességű, sajátos nevelési igényű, tartósan beteg személyeket és családjaikat, valamint a területen dolgozó szakembereket a következő témákban:
- pénzbeli és természetbeni ellátások
- segédeszköz igénylés és kölcsönzés
- szakemberek keresése
- intézmények keresése
- akadálymentesített programok, rendezvények elérése
- felnőtt logopédiai szolgáltatás
- munkaerőpiaci szolgáltatások ajánlása
A tanácsadók szakmai kapcsolatban állnak számos Somogy megyei és országos szervezettel, intézménnyel, szakemberrel, így közösen találhatnak megoldásokat és könnyíthetnek a mindennapok nehézségein.
Elérhetőségek:
7400 Kaposvár, Honvéd utca 33/A
Stekler-Pallósi Katalin fogyatékosságügyi tanácsadó: +36203814026
Fábián Sándor fogyatékosságügyi tanácsadó: +36203814013
E-mail cím: ikop.kaposvar@fszk.hu
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság fogadóórája az alábbi dokumentumban található.
A PDF dokumentumok olvasásához Adobe Reader szükséges, amelyet innen tölthet le.
2019.04.29-én a Kulturális Korzóban a Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Központ szervezésében kerekasztal megbeszélésre került sor a bevezetésre kerülő óvodai és iskolai szociális segítő tevékenységgel kapcsolatban. A rendezvényre a Marcali járásban működő valamennyi óvoda, általános- és középiskola meghívást kapott. A megjelent intézményvezetők, pedagógusok számára Hámos Zsuzsanna szakmai vezető rövid tájékoztatója szolgált vitaindítóul. Bemutatásra került az új szolgáltatás célja, a két szektor közötti együttműködés várható és lehetséges keretei. A program folytatásaként szó esett az egyes intézményekben jelentkező gyermekvédelmi problémákról, az szolgáltatástól várt és lehetséges együttműködés gyakorlati kérdéseiről.
A képre kattintva nagyobb méretben megtekintheti:
Tisztelt Étkező
A szociális étkeztetést igénybe vevők elégedettségének fokozása érdekében 2018. decemberében intézményünk kérdőíves felmérést készített, melynek eredményei az alábbi dokumentumban olvashatóak.
Elégedettség mérés étkezéshez 2018.pdf
Köszönöm, ha részvételével segítette munkánkat!
A PDF dokumentumok olvasásához Adobe Reader szükséges, amelyet innen tölthet le.
Marcali Város Önkormányzata a TOP-5.2.1-15-SO1 – „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” elnevezésű pályázati felhívás keretében 154.245.100 Ft támogatást nyert a „Dózsa György utcai szegregátum rehabilitációja” című projekt megvalósítására. Marcali Város Önkormányzatán kívül a Somogy Megyei Önkormányzat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, valamint a Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ konzorciumi együttműködésében valósul meg az a több, mint 3 évig tartó szakmai munka, amelynek segítségével a szegregátumban élők helyzete könnyebbé válik majd, társadalmi integrációjuk megvalósulhat.
Az alábbiakban a Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központban folyó szakmai munkát kívánjuk bemutatni.
A projekt célkitűzése: a társadalmi reintegráció elősegítése, munkavállalásra való felkészítés, munkaerőpiaci helyzet javítása.
A munkaerőpiaci, beilleszkedést segítő programba bevontak száma 36 fő. A bevonásra kerülő személyeket 4 fő szociális munkáshoz rendeltük, hogy a program teljes időtartama alatt, így az egyéni esetkezelést a fejlesztési tervek értelmében végig ugyanaz a személy tudja követni. A munkát 1 fő szakmai koordinátor segíti.
Az eltelt 1,5 év alatt a szegregátumban élő 16-54 éves korúak (44 fő) 81,8 %-a került bevonásra.
A projekt indulásakor az érintettek 7 %-a (3 fő), 2018. június végén 24%-a (10 fő) dolgozott a nyílt munkaerőpiacon. Közfoglalkoztatottak aránya jelenleg 21%, a kezdeti 27 % -hoz képest. Munkanélküli volt, de nem regisztráltatta magát a helyi foglalkoztatási osztályon 9 % (projekt indulásakor 11%-os volt ez az arány). Regisztrált álláskeresőként nyilvántartottak aránya 4,7%-ra csökkent.
A nappali rendszerű oktatásban 1 fő tanulmányait cukrászként befejezte. Foglalkoztatást helyettesítő támogatásban kezdetben 15,9% részesült, jelenleg 21% (egy részük a közfoglalkoztatási programból került ki, másrészt a regisztrált álláskeresők egy része ellátásra jogosulttá vált).
A bevontakból 20 fő vett igénybe munkaerő közvetítést, 3 főt sikerült felzárkóztató képzésre (1 fő 5-6 osztályos, 1 fő 7-8 osztályos, 1 fő 8 osztályos), 2 főt OKJ-s képzésre irányítani (építő- és anyagmozgató gépkezelő, mezőgazdasági munkás képzés).
Munkavállalásra felkészítő csoporttréninget szerveztünk 2017. szeptember 14. és 2017. október 5., illetve 2017. október 25. és 2017. november 15. között egy-egy csoport számára négy alkalommal-, 2018. április 04. és 2018. április 25. között egy célcsoport számára öt alkalommal. Összesen a három csoportfoglalkozáson 4-4 fő vett részt.
A csoporttagok az elsődleges munkaerőpiac elvárásait megismerték. A munkahelyi viselkedés, alkalmazkodás szabályait a foglalkozásokon használt technikák segítségével elsajátították. Képessé váltak arra, hogy megfogalmazzák a munkavállalásukat elősegítő és hátráltató tényezőket.
A Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ és az Ételt az Életért Alapítvány közösen, 2015. november 11-től a rászorulók számára Marcaliban, a Piaccsarnok területén heti egy alkalommal ingyenes meleg ételosztást biztosított. Az ételosztás 2018.03.05. óta heti öt napon keresztül (hétfőtől-péntekig) népkonyhaként működik, ugyanazon a helyen.
A népkonyhát Marcaliban átlagosan 87 fő, Horvátkúton 27 fő, intézményünk közreműködésével a Marcali Járáson belül Kéthely településen átlagosan 96 fő veszi igénybe.
Az igénybevétel szempontjából rászorulónak tekintjük: létfenntartási problémákkal küzdő, idős és egyedülálló-, kevés nyugdíjból élő-, magas összegű lakáscélú hiteltörlesztést fizető-, tartós munkanélküli-, megváltozott munkaképességű személyeket, egyedülálló szülőket, több gyermeket nevelő családokat. Az ételt kizárólag a Központ Család és gyermekjóléti szolgálata által kiállított igénybevevői kártya felmutatásával lehet igénybe venni (Marcali, Dózsa Gy u. 9.).
A kiosztásra kerülő étel egy magyaros ízvilágú, de vegetáriánus (hús nélküli) meleg egytálétel, illetve alkalomszerűen valamilyen kiegészítő élelmiszer (tartós élelmiszer, tejtermék, édesség, gyümölcs stb.). Ételosztás időpontja: hétfőtől – csütörtökig 11.30-tól 12.30-ig, pénteken 13.00-tól 14 óráig.
Marcali Város Önkormányzata saját forrás felhasználásával egy új kilenc személyes mikrobusz beszerzésével segítette a Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Támogató Szolgálata szállítási feladatai ellátását. A korszerű szállító eszköz reményink szerint az érintettek örömére és megelégedésére szolgál. A gépkocsi speciális felszereltsége közé tartozik a kerekesszék szállításához szükséges rámpa és annak rögzítését szolgáló eszközök, valamint a beszállást megkönnyítését elősegítő oldalsó fellépő. Speciális felszereltségének köszönhetően a mikrobusz teljesen akadálymentesített.
Az intézmény 2003-óta működteti a Támogató Szolgálatát. Eleinte csak személyi segítést, majd a szolgáltatási igények változása és a pályázati lehetőségek eredményeként 2005-óta végez szállító szolgáltatást (elsődlegesen rászorult, különböző fogyatékkal élő személyek szállítását) is.
A szállító szolgálat, a speciálisan átalakított gépjárművével és képzett segítőivel a súlyosan fogyatékos emberek önálló életvitelének megtartásához, a közlekedési hátrányok leküzdéséhez nyújt hathatós segítséget.
A szolgálat ezen kívül személyi segítés keretében a fogyatékos személyek aktív közreműködésével segíti a személyi szükségletek kielégítését, mely magában foglalja a higiénés, az életviteli és az életfenntartási szükségleteket is.
A szolgáltatásért fizetendő térítési díj:
Szállító szolgáltatás: 70 Ft/km
Személyi segítés: 100 Ft/óra
Amennyiben jelen tájékoztatónk felkeltette érdeklődését vagy tud környezetében olyanokról, akiknek szüksége lenne erre a szolgáltatásra, kérjük, jelezze felénk, az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ
Marcali, Dózsa Gy. u. 9.
vagy személyesen Guzsvinecz Roland szakmai vezetőnél
Tel: 06/30 349-62-13, 85/310-055
e-mail: jelzorendszer@szocialiskozpont.hu
A szegénység csökkentése érdekében a Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP-1.1.1.2., RSZTOP- 2.1.1., RSZTOP 4.1.1.) keretében együttműködik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal.
Az együttműködés értelmében a szolgálat feladata 2017. december hónaptól - 2023. december 31-ig tartós élelmiszercsomagok kiosztásában való közreműködés Marcali, Sávoly, Nagyszakácsi, Somogysámson, Somogyzsitfa, Csákány, Szőkedencs, Nemesvid, Somogysimonyi, Vése, Nemesdéd, Varászló településeken élő rászorultak vonatkozásában.
A projekt kezdetétől a jelenlegi időpontig (2017. december– 2018. augusztus 31.) 1 975 db élelmiszer csomag kiosztásában működtek közre a szolgálat munkatársai.
A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat feladatai a csomagosztással kapcsolatban:
- az osztási helyszínek rendelkezésre állásáról valamennyi településeken gondoskodni az osztási időpontokban,
- az értesítéseket eljuttatni a rászorult családok számára,
- segítséget nyújtani a meghatalmazás kitöltésénben (rászorult személyenként és csomagonként minden alkalommal), amennyiben a jogosult nem tud részt venni az osztáson,
- a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot tájékoztatni ügyfelek elköltözéséről, lakcímük megváltozásáról,
- az osztással kapcsolatos valamennyi tevékenység dokumentálása.
Csomagosztással érintett lakossági csoportok:
- A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, de intézményi ellátásban nem részesülő 0-3 éves korú gyermekek családjai, illetve az olyan háztartásban élő várandós anyák, amely háztartásban aktív korúak ellátására jogosult személy él (a magzat 3 hónapos korától) havonta egy alkalommal élelmiszercsomaghoz jutnak, évente egy alkalommal alapvető fogyasztási cikkekhez. A nyári hónapokban a 7-14 éves korú rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek családjai.
- A megváltozott munkaképességű, valamint rendkívül alacsony jövedelmű, időskorú személyek, akik 2018. április hónaptól 2023-december 31-ig negyedévente kapnak élelmiszersegélyt.
A Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata 2018.02.28-án Éves szakmai tanácskozást tartott.
Éves szakmai tanácskozás által érintett települések:
Marcali, Sávoly, Nagyszakácsi, Vése, Nemesdéd, Varászló, Somogyzsitfa, Csákány, Somogysámson, Szőkedencs, Nemesvid és Somogysimonyi. A tanácskozáson a 88 meghívottból 24 fő jelent meg. Hartal Katalin, a Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Pápai Ibolya, a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai vezetője értékelte a szolgálat által ellátott 12 településen 2017. évben végzett jelzőrendszeri munkát. Főbb napirendi pontok voltak: A jelzőrendszer 2017. évi működésének tapasztalatai, a jelzőrendszeri tagok által megfogalmazott problémák, az együttműködés hatékonyságának értékelése, pozitívumok a jelzőrendszeri tagok szolgálatunkkal való együttműködésében, előző évi jelzőrendszeri intézkedési tervből megvalósult elemek, 2018. évi lehetséges célkitűzések, a jelzőrendszeri tagokkal való együttműködés hatékonyságának javítása érdekében tervezett lépések, a család- és gyermekjóléti szolgálat 2017. évi munkájának bemutatása. Tavaly a jelzőrendszeri tagoktól 123 db jelzés érkezett a szolgálathoz (A jelzések többségét, 72 db köznevelési intézményektől kaptuk). A gyermekeket veszélyeztető okok közül a legjelentősebbek a következők voltak: nevelési probléma 58%, magatartás- és teljesítményzavar 17%, szülők- család életvitele 12%, családi konfliktus 10%.
Végül Tamásné Turbéki Angéla a Marcali Óvodai Központ vezetője a Marcali óvodák gyermekvédelmi munkáját mutatta be.
Megszűnt a védőnői ellátásról való lemondás lehetősége
Tájékoztatás jogszabályváltozásról
2017. január 1-én hatályba léptek azok a jogszabály módosítások, melyek alapján a szülők nem tagadhatják meg gyermeküktől a védőnői ellátást.
A szülőknek eddig is kötelessége volt a gyermeke ellátásában közreműködő személyekkel és szervekkel, továbbá a hatóságokkal együttműködni. [1997. évi XXXI. törvény 12.§ (4)] Így a védőnővel, annak feladatai során a várandós és gyermekágyas anyának, a korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen kiskorú szülőjének a gyermek egészséges fejlődése érdekében együttműködési kötelezettsége van. [2015. évi CXXIII. törvény 13. § (5)]
Az idei évtő hatályba lépett rendelkezés szerint azonban a korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen kiskorú esetén a háziorvosi, házi gyermekorvosi és a védőnői egészségügyi szolgáltatás nem utasítható vissza. [1997. évi CLIV. törvény 21.§ (1a)]
Ennek megfelelően egyéb jelzés hiányában is súlyos veszélyeztető oknak minősül, ha a gyermeket gondozó szülő, más törvényes képviselő megtagadja az együttműködést az egészségügyi alapellátást nyújtó szolgáltatóval – háziorvossal, házi gyermekorvossal, védőnővel - ami hatósági eljárást von maga után. [1997. évi XXXI. törvény 130/A.§ (3)]
Emellett a kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról és a szűrővizsgálatok igazolásáról szóló miniszteri rendelet szerinti, 0–18 év közötti szűrővizsgálatok kötelezőek. A szűrővizsgálatra kötelezett kiskorú személy részvételéről a szűrővizsgálaton a gyermek szülője köteles gondoskodni. Ha e kötelezettségének a gyermek szülője nem tesz eleget, az egészségügyi államigazgatási szerv a szűrővizsgálatot határozattal elrendeli. A szűrővizsgálatot elrendelő határozat – közegészségügyi vagy járványügyi okból – fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánítható. Az egészségügyi államigazgatási szerv a határozatot megküldi a család- és gyermekjóléti központnak, valamint a gyámhatóságnak. [1997. évi CLIV. törvény 81. § (3)]
Az ellátás során a területi védőnő feladata:
A törvényes képviselővel előzetesen egyeztetett gondozási terv alapján a családlátogatás, védőnői tanácsadás keretében célzott és szükséglet szerinti gondozás végzése, továbbá a harmonikus szülő-gyermek kapcsolat kialakulásának, a gyermek nevelésének és szocializációjának segítése, valamint a gyermek fejlődéséhez igazodóan az egészséges életmódhoz szükséges ismeretek nyújtása. [49/2004. (V.21.) ESzCM rendelet 3. § da)]
A gyermeki jogok nemzetközi chartájában foglalt, hogy minden gyermeknek joga van az egészségre, a minél jobb egészségügyi ellátásra. A gyermek-egészségügyi ellátás egyik eleme az egészséges és biztonságos gyermekkor megteremtése érdekében megtett lépéseknek.
Közös célunk, hogy minél több egészséges gyermek szülessen, és gyermekeink jó egészségben nőjenek fel, váljanak felnőtté. Tegyünk közösen ezért!
Somogy Megyei Kormányhivatal
Népegészségügyi Főosztály
Pályázati felhívás
A Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ vezetője pályázatot ír ki szociális étkeztetés keretében napi egyszeri meleg étkezés, és az Idősek Otthonában lakók napi háromszori étkeztetésének biztosítására.
A teljes pályázati felhívást a következő hivatkozásra kattintva töltheti le PDF formátumban:
Pályázati felhívás - Meleg étkezés bíztosítása
A PDF dokumentumok olvasásához Adobe Reader szükséges, amelyet innen tölthet le.
Anyatejes Táplálás Világnapi Rendezvény
Védőnői Szolgálat
Marcali
2016.09.07.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásával, 1992 óta augusztus elseje az Anyatejes Táplálás Világnapja, és ez a hét a szoptatás hete. 1993 óta ez alkalomból minden évben megrendezésre kerül a Marcali Védőnői Szolgálat és támogatói közreműködésével az Anyatejes Táplálás Világnapi Rendezvény, mely idén 2016. szeptember 7-én volt, helyszíne a Marcali Városi Kulturális Központ.
A rendezvény célja: méltóképpen megemlékezni az Anyatejes Táplálás Világnapjáról, hasznos információkat nyújtani a várandósok, édesanyák számára az anyatej jelentőségéről, fontosságáról, ezen túl személyes találkozás lehetőségét biztosítani azon szakemberekkel, akik a gyermekgondozás- és nevelés mindennapi kérdéseiben tudnak szakszerű megoldásokkal szolgálni.
Ez évben 94 fő részvételével /nem számolva a megjelent csecsemőket, kisgyermekeket/ egy nagyon hangulatos és vidám délelőtt keretén belül láttuk vendégül az édesanyákat és gyermekeiket.
A megnyitót követően a Marcali Óvodai Központ Tündérliget Tagóvoda ovisai köszöntötték megható versekkel, énekekkel a megjelenteket. A program előadói röviden, mindenki érdeklődését felkeltve beszéltek a felkért témákban (Hári Veronika - dietetikus: terhességi cukorbetegségről, kezelési lehetőségeiről, Erős Nikoletta - kozmetikus: várandósság és szoptatás időszakát felölelő bőr - és mellápolásról, Szakál Valéria - szaktanácsadó: a csecsemőkori kiegészítő táplálás lehetőségeiről. Az előadásokat követően interaktív formában, információs standok kialakításával vártuk a vendégeket. Ezeken a pontokon különböző szakterületek képviselői válaszoltak az érdeklődők kérdéseire. A résztvevő előadókkal való konzultáció mellett mindenki lehetőséget kapott a szoptatás tudományában is elmélyedni Androsicsné Szabó Mária védőnő közreműködésével. A rendezvényen bemutatkozott a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Marcali Tagintézménye, szolgáltatási köréből kiemelve a korai fejlesztés lehetőségeit, bemutatva közreműködő szakembereit.
Mindezek mellett ajándékkal köszöntöttük azon édesanyákat, akik legalább 6 hónapig kizárólagosan anyatejjel táplálták csecsemőjüket. Az elmúlt évet tekintve ez 25 anyukát jelentett, mely nagyon szép eredmény.
A rendezvény lehetőséget jelentett az édesanyáknak egymás megismerésére is, tapasztalataik megbeszélésére, a gyermekeknek pedig közös játékra, melyhez a Marcaliban működő Bölcsőde volt segítségünkre a kialakított játszósarok felszerelésének biztosításával.
Meglepetésként minden megjelent vendégünk egy sorsoláson vett részt, a szerencsések hasznos tartalmú ajándékcsomaggal térhettek haza.
A program időtartama alatt szeparált helyet biztosítottunk a pelenkázáshoz és szoptatáshoz.
Természetesen a kellemes és hasznos időtöltés mellett nem maradhatott el a vendéglátás sem, ásványvizet, gyümölcsöt, péksüteményt, túró rudit kóstolhattak kicsik, nagyok.
A rendezvényre a Marcali Védőnői Szolgálat ellátási területén élő gondozottakon kívül meghívást kaptak a várandós-, csecsemő - és gyermekgondozásban, szakellátásban résztvevő szakemberek, kollégák is.
Köszönjük szépen segítőinknek, támogatóinknak, hogy ebben az évben is megrendezhettük ezt a jeles eseményt.
Együttműködő szervezetek voltak:
- Marcali Közös Önkormányzati Hivatal
- Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ
- Marcali Városi Kulturális Központ
- SOLE – MIZO Zrt. - marcali üzeme
- GYÉK 2000 Kft.
- NUMIL Kft.
- HIPP Kft.
Marcali, 2016. 09. 13.
Tüskéné Szikora Edit
szakmai vezető
Védőnői Szolgálat
Marcali
A Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata az Erzsébet program keretén belül Napközi Erzsébet tábor címmel kiírt táborozási program támogatásával 2016.08.08. - 2016.08.12. között a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolába járó 20 gyermek számára egy családsegítő és egy esetmenedzser vezetésével napközis tábort szervezett.
A gyerekek nagyon jól érezték magukat: többféle szabadtéri és benti foglalkozáson vettek részt. A táborszervezők sorversenyt, fociversenyt szerveztek számukra. A Helytörténeti Múzeum kiállításának megtekintését követően pólót batikoltak. Sajnos a rossz idő miatt a Városi Fürdőbe szervezett strandolás elmaradt, azonban a gyerekeket próbálták más érdekes foglalkozással lekötni: társasjátékoztak, csocsóztak, pingpongoztak, karikadobálóval játszottak. A Berzsenyi Dániel Városi Könyvtárban filmvetítésen vettek részt. Utolsó napon a keszthelyi Balatoni Múzeum kiállításait tekintették meg, ezt követően múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt. A tábor ideje alatt a résztvevők napi négyszeri étkezésben részesültek. Úgy gondoljuk, hogy minden gyermek egy élménydús hetet tudhat maga mögött!
A Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolának ezúton is köszönjük a helyszínt!
MEGHÍVÓ
Értesítjük a várandós mamákat és a kisgyermekes anyukákat, hogy az
Anyatejes Táplálás Világnapja
alkalmából szervezett rendezvényünket
2016. szeptember 7-én (szerda) 9:30 órakor tartjuk
Helye:
Városi Kulturális Központ
/ Zeneiskola nagyterme /
Marcali, Széchenyi u. 3.
Mindenkit szeretettel várunk!
Védőnői Szolgálat
A Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata 2016.08.05-én Sportnapot szervezett hátrányos helyzetű gyermekeknek a szabadidő egészséges célú eltöltése érdekében. Az eseményen marcali, horvátkúti, sávolyi, somogyzsitfai és csákányi gyermekek csapatokat alkotva küzdöttek az első helyezésért. A sorversenyen és a kerékpár ügyességi versenyen mindenki meg tudta mutatni ügyességét. A nagy meleg ellenére is a rendezvény jó hangulatban zajlott. A verseny zárását követően, az eredményhirdetés előtt meleg ebéd, majd azt követően hűsítő jégkrém és fürdés várta a résztvevőket. Az intézmény ezúton is szeretné kifejezni köszönetét a Humán, Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Bizottságnak, amely a rendezvény létrejöttét támogatta.
Köszönetnyilvánítás
Ruhabörzék
2016.07.12-én és 2016.07.20-án az Őszinte Mosoly Közhasznú Alapítvány és a Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata közösen, négy helyszínen (Marcali, Nemesdéd, Vése, Somogysámson) ruhabörzét szervezett. Az adományosztáson 169 család részesült térítésmentesen jó minőségű gyermek- és felnőttruhában, gyermekcipőben.
Az Alapítvány vezetőjének, Élő Györgynek ezúton is köszönjük a lehetőséget!
TÁJÉKOZTATÓ
Az Őszinte Mosoly Közhasznú Alapítvány jóvoltából
a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
2016.07.20 és 2016.07.22. között, 8:00 – 16:00 ill pénteken 13:00 óráig
ruhabörzét tart.
A ruhabörze helyszíne:
Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ
8700 Marcali, Dózsa Gy. u. 9.
Megfelelő táskát kérjük, mindenki hozzon magával!
A Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata az Erzsébet program keretén belül a „Mesés nyár vár ránk” címmel kiírt táborozási program támogatásával 2016.06.27 – 07.01. között 18 fő (11 sávolyi, 3 somogyzsitfai, 2 nagyszakácsi, 1 csákányi, 1 szőkedencsi) gyermek számára egy családsegítő és egy esetmenedzser kíséretében 6 napos zánkai táborozást szervezett.
A gyerekek nagyon jól érezték magukat: rengeteget fürödtek a Balatonban, különböző szervezett programokon vehettek részt, úgymint pld. tábori olimpia, diszkó, botanikai tanösvény, éjszakai bátorság próba, táncház, kalandpark (falmászásügyességi versenyek), lovasíjász bemutató, Erzsébet vetélkedő, Családi életre nevelés interaktív foglalkozás. A programokon való részvétel során előkelő helyezéseket értek el, és apró ajándékkal, éremmel és oklevéllel térhettek haza.
A gyermekek lakhelye szerinti települések képviselő-testületei által nyújtott külön támogatásból a résztvevő gyerekek a Zánkaland kalandparkba is eljuthattak. A parkban erdei magaslati 1-5 m magasságban elhelyezett kötélpályán mehettek végig, illetve íjászkodhattak. A zánkai kikötőből induló sárkányhajózást Gyuri bácsi segítségével próbálhatták ki. A pénzbeli támogatásból a gyerekek külön ellátását is biztosítani tudtuk.
Az utazás megszervezését és a pénzbeli támogatást a települési önkormányzatok képviselő-testületei számára ezúton is köszönjük!
A Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata 2016.04.14-én szakmaközi megbeszélést tartott „A Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Gondozó tevékenysége, gyakran előforduló esetek bemutatása” címmel, Csernus Csilla gyermekklinikai szakpszichológus előadásában. A kerekasztal beszélgetésre 38 jelzőrendszeri tagnak küldtünk meghívót. A jó hangulatban zajlott kerekasztal beszélgetésen a szakember bemutatta intézményét, és a korcsoportonként legyakrabban előforduló eseteiket. A jelzőrendszeri tagok kérdéseket tettek fel, melyre a szakember mindenre kiterjedő válaszokat adott.
A Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata az Ételt az Életért Alapítvánnyal közösen, minden héten egy alkalommal, szerdai napokon nyilvános ételosztást szervez rászoruló emberek számára a marcali Piaccsarnoknál.
Rászorulónak tekintjük többek között azt, akinek létfenntartási problémái vannak, az idős és egyedülálló-, kevés nyugdíjból élő-, magas összegű lakáscélú hiteltörlesztést fizető személyt, tartós munkanélkülit, megváltozott munkaképességű személyt, egyedülálló szülőt, több gyermeket nevelő családot.
Az ételadomány egy magyaros ízvilágú, de vegetáriánus egytálételt-, illetve alkalomszerűen - elsősorban az ünnepekhez kapcsolódóan - valamilyen kiegészítő ennivalót (tartós élelmiszer, tejtermék, édesség, gyümölcs, stb.) tartalmaz. Az ételt az Igénybevevői kártya felmutatását követően, éthordóban lehet elvinni, helyben nem lehet elfogyasztani. A kártyát a Család- és Gyermekjóléti Szolgálatnál (Marcali, Dózsa Gy. u. 9.) lehet igényelni.
A nyilvános ételosztáson a rászorulók 2015.11.11. óta folyamatosan részt vesznek. A 200 adag ételből a Marcaliban és a kistérségben élő, elsősorban egyedül élő, idős emberek és a sokgyermekes családok részesülnek. 2016.03.23-án a húsvét közeledtével a rászorulók az étel mellé élelmiszercsomagban (liszt, cukor, sárgaborsó, lencsekrém, zöldborsókrém, csicseriborsó krém, déligyümölcs) is részesültek.
A Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata 2016.03.17-én szakmaközi megbeszélést tartott „A veszélyeztetettség korai felismerése” címen, melynek előadója Hartal Katalin igazgató volt. A kerekasztal beszélgetésre 37 jelzőrendszeri tagnak küldtünk meghívót. A megbeszélésen alapfogalmak (veszélyeztetettség, veszélyeztetés, elhanyagolás, bántalmazás), illetve a gyermeknél, a gyermekközösségben észlelhető általános viselkedési gyanújelek kerültek tisztázásra. Az előadás végén bemutatásra került, hogy mire figyeljen oda a szakember, ha munkavégzése során a korábban bemutatott gyanújeleket tapasztalja. Mindenképpen fontos, hogy a gyermek védelme érdekében megtegye a szükséges intézkedéseket: jelezzen a család- és gyermekjóléti szolgálatnak, illetve – ha szükséges- hatósági eljárást kezdeményezzen.
A Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata 2016.02.25-én Éves szakmai tanácskozást tartott. A tanácskozás feladata, hogy átfogóan értékelje a gyermekvédelmi észlelő, jelzőrendszer éves tevékenységét, áttekintse a település gyermekjóléti alapellátásának valamennyi formáját, és szükség szerint javaslatot tegyen működésük javítására.
Hámos Zsuzsanna, a Család- és Gyermekjóléti Központ szakmai vezetője köszöntötte a megjelenteket. A jelzőrendszeri tagok közül Fábos Edit, a Marcali Rendőrkapitányság nyomozója adott átfogó képet a rendőrség bűnmegelőzési tevékenységéről. Végül Hámos Zsuzsanna, a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai vezetője értékelte a szolgálat által ellátott 10 településen 2015. évben végzett gyermekvédelmi munkát.
A tanácskozáson a jelzőrendszeri működés hatékonyságának javítása érdekében az alábbi javaslatok kerültek megfogalmazásra:
- Iskolarendőr tényleges megjelenésének szorgalmazása a köznevelési intézményekben
- Gyermekvédelmi felelős munkakörének visszaállítása, órakedvezmény biztosítása
- Iskolapszichológus alkalmazása, gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, pedagógiai asszisztensek számának növelése
- A köznevelési intézmények ösztöndíjprogramokon való részvételének ösztönzése, a hátrányos helyzetű gyermekek támogatása érdekében
- Alsó középosztálybeli családok támogatási lehetőségeinek bővítése, ennek érdekében civil szervezetek bevonása
- Vidéki településeken a szabadidő hasznos eltöltés lehetőségeinek bővítése (közösségi-művelődési házak programokkal megtöltése, ehhez legalább részmunkaidős szakember alkalmazása)
- Veszélyeztetettség minél korábbi életkorban történő felismerése és jelzése szolgálatunk, vagy közvetlenül az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, illetve a Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Gondozó felé – ezt követően pedig a társszakmák hatékony együttműködése, a kompetenciahatárok figyelembevételével
- Szakértői vizsgálatokon, pszichológiai foglalkozásokon való megjelenések érdekében a falugondnoki szolgálatok járműveinek bevonása
- Szakmaközi megbeszéléseken, esetmegbeszéléseken a meghívottak kötelező megjelenése
A Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata 2016.02.11-én szakmaközi megbeszélést tartott „A gyermekjóléti alapellátási feladatok két szervezeti egységben történő ellátása” címen, Hámos Zsuzsanna szakmai vezető előadásában. A kerekasztal beszélgetésre 36 jelzőrendszeri tagnak küldtünk meghívót.
A gyermekjóléti szolgáltatás megerősítése részeként előírásra került 2016. január 1-jétől, hogy családsegítés csak gyermekjóléti szolgáltatással integráltan működhet, család- és gyermekjóléti szolgálat, és család- és gyermekjóléti központ keretében.
Az új rendszer fokozott együttműködés kialakítását követeli meg a szolgálatok és a központok között, valamint a központok részéről szakmai támogatás nyújtását írja elő a szolgálatok irányába. A nagymérvű átalakítás célja a gyermekvédelem első védelmi vonalának megerősítése, a korábbinál is jóval összefogottabb, hatékonyabb és célzottabb segítség nyújtása a családok és az őket segítő, gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek számára. Ezen túl alapvető cél az, hogy a gyermekek minél fiatalabb korban megkapják azokat a javakat, szolgáltatásokat, amelyek szükségesek testi, lelki, szellemi fejlődésükhöz.
A jelenlévő szakemberek a szervezeti átalakításon túlmenően tájékoztatást kaptak jelzési- és együttműködési kötelezettségükről, a jelzés megtételének lehetőségéről a baloldali Jelzőrendszer menüpontban.